A biztonsági személyzet sztrájkja miatt kedden az összes induló járatot törlik a brüsszeli Charleroi repülőtéren – számolt be róla az MTI a belga hírügynökség hétfői közleménye alapján. A törlés összesen 89 járatot és mintegy 16 ezer utast érint. Az érintett utasok választhatnak, hogy átfoglalják jegyüket egy másik időpontra, vagy visszaigénylik a jegy árát.

Belgium második legforgalmasabb repülőtere a törlést azzal indokolta, hogy a sztrájk következtében nem képesek biztosítani a szükséges biztonsági ellenőrzéseket. Bár a törlés csak az induló járatokat érinti, a repülőtér arra figyelmeztetett, hogy a kedden érkező járatok utasainak érdemes felvenni a kapcsolatot a légitársaságukkal, mivel egyes járatokat átirányíthatnak.

Október elsején már történt egy hasonló munkabeszüntetés Charleroi-ban és Belgium másik nagy repülőterén, Zaventemen. Akkor a biztonsági személyzet sztrájkjához más dolgozók, például takarítók is csatlakoztak, hogy felhívják a figyelmet az alapvető fontosságú munkát végző dolgozók munkakörülményeire a higiéniai, biztonsági és vendéglátóipari ágazatokban. A szakszervezetek az újabb sztrájkfelhívásban azt kifogásolták, hogy a munkáltatók nem tartják tiszteletben a párbeszédet.