Cikkarchívum
Böngésszen az UtazóGuru több ezer utazási cikke és híre között.
2024. Már Összesen: 165 találat
A repülés történetének rövid kivonata
Az emberiség történetében kevés dolog jelképezi olyan mélyen az emberi találékonyságot és kitartást, mint a repülőgépek. A repülőgépek fejlődése egy lenyűgöző utazás, mely során az emberek átlépték a lehetőségeik határait, és az égbe emelkedtek. Ez a fejlődés nem csupán technikai, hanem társadalmi és kulturális változásokat is hozott magával, amelyek átformálták az emberiség életét és kapcsolatait. A repülőgépek története tele van izgalmas mérföldkövekkel, melyek mind-mind egy-egy újabb lépést jelentettek az égen való utazás felfedezésében és megvalósításában. A következőkben részletesen bemutatjuk ezeket a fontos modelleket és azok jelentőségét a repüléstechnika fejlődésében.
La Graciosa, az érintetlen sziget
Apró, csendes, hangulatos utcák és szennyeződések nélkül, szűz természet, paradicsomi strandok türkizkék vízzel és fehér homokkal, ritka tájak, alig lakott… Bár nehéz elhinni, egy ilyen hely is csupán néhány órányira van bármelyik európai városból.
Siena, Toszkána ékköve
Siena valószínűleg Olaszország egyik legszebb középkori városa, és akkor is érdemes ellátogatni oda, ha csak néhány napunk van Toszkána felfedezésére. Siena szíve az Il Campo néven ismert központi tér, amely világszerte ismert többek között a híres Palio futásról, arról a lóversenyről, amely minden nyáron kétszer körbefutja a teret. A filmrajongók világszerte láthatja Sienát és a Paliót, amikor az feltűnik a Quantum of Solace című James Bond-filmben.
Bújócska a „trulli” házak között
Alberobello egy festői város a dél-olaszországi Puglia régióban és méltán híres csoportosan épített, henger alakú, hófehér kőházairól. A világ páratlan és egyedülálló építészeti látványosságait "trulli"-nak nevezik. A város neve a latin "arbor" szóból származik, ami fát jelent, és az itt látható rengeteg tölgyfára utal, a történelme évszázadokra nyúlik vissza igen gazdag kulturális örökséggel. Az UNESCO Világörökség részeként ismert Alberobello a régió egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja, amely történelmi jelentőségével, bámulatos építészeti örökségével és vidéki bájával hódítja meg a látogatók szívét. A város szűk, kanyargós utcái, melyeket az épületek közötti szűk folyosók és csigalépcsők szakítanak meg, arra ösztönzik az embereket, hogy fedezzék fel a rejtett kincseket és minden sarkon újabb csodára bukkanjanak.
Tengerparti élmények Santorini szigetén
Kamari, a görög szigetek egyik káprázatos üdülőhelye. A gyönyörű tengerparti városka Santorini sziget déli partján fekszik, ahol a tradicionális görög stílusú fehérre meszelt házak, a hosszú homokos strand és a kristálytiszta türkizkék víz látványa teremt nap mint nap hihetetlen atmoszférát. A görög település világhírű széles és homokos strandjáról, amely tökéletes helyszínt kínál a pihenéshez és a vízi sportokhoz. A tengerpart mentén elterülő hangulatos tavernák és kávézók friss halételekkel, a görög konyha remek ízeivel és különleges kávékkal csábítják a turistákat. A város üzleteiben és butikjaiban helyi kézműves termékeket, ékszereket és divatos ruhákat vásárolhatunk, miközben Kamari történelmi látnivalói, közelben épült nevezetességei és a sziget hagyományos görög falvai mind-mind csodás látvánnyal töltenek el. Ez a festői kis üdülőhely tökéletes választás azoknak, akik egy nyugodt és romantikus nyaralást terveznek eltölteni a szépséges görög szigeten. Kamari egy olyan hely, ahol a lenyűgöző természeti szépségek, a gazdag történelem és a vendégszerető helyiek barátságos fogadtatása együtt alkotja a mediterrán nyaralás örök emlékét.
Ponza a tengerparti főváros
Ponza, az olasz tengerpart egyik gyöngyszeme és páratlan szépségű sziget a Tirrén-tengeren. A történelem és a természet harmonikus egyvelege ez a kis paradicsom, amely gazdag látnivalókkal és szórakoztató élményekkel kínálja magát az olasz tengerpart szerelmeseinek. Cikkünkben a sziget hasonló elnevezésű fővárosát, Ponza városát mutatjuk be és bízunk abban, hogy segítő kezet nyújtunk egy eddig ismeretlen, de annál varázslatosabb olasz szigeteki utazáshoz. Vitorlákat fel, irány Ponza a pompás főváros!
Úti cél Ponza - apró sziget óriási élményekkel
Köszöntünk Ponza csodálatos szigetén, ahol az olasz tengerpartok varázsa és a mediterrán életérzés tökéletes harmóniát alkotnak. Ponza egy igazi gyöngyszem az olasz tengeren és sajnos méltatlanul kevés figyelmet kap a turisták körében, azonban, akik felfedezik ezt a varázslatos helyet azonnal elbűvöli a sziget páratlan szépsége és nyugalma. Ponza nem csupán egy sziget, hanem egy életstílus. A festői kisvárosok színes házai, a kristálytiszta vízű öblök, és a káprázatos sziklák szellemi táplálékot nyújtanak az ide látogatóknak. Itt mindenki megtalálja a számára tökéletes kikapcsolódást: legyen az békés tengerparti napozás, izgalmas búvárkodás a környező korallzátonyokban, vagy éppen felfedezőút a sziget rejtett ösvényein. Felfedezzétek fel ezt a kis ékszerdobozt az olasz tengeren, és tapasztajátok meg a sziget igazi varázsát és báját. Jöjjön hát egy kis ízelítő abból, amiért Ponza szigetét mindenképpen meg kell ismerni!
6 napos utazás Amalfiba repülővel és szállással 61.000 Ft
Amalfi a kirándulók egyik Itáliai mekkája, sziklás partjaival, hangulatos utcáival. Most 6 napos utazást találtunk repülővel és szállással mindösszesen 61.000 Ft-ért.
Romantikus kikapcsolódás Cagliari tengerpartján
Cagliari, Szardínia fővárosa páratlan történelmi és kulturális látványosságai mellett a felnőtteknek is izgalmas lehetőségeket kínál az önfeledt szórakozásra és a romantikus kikapcsolódásra. A város különleges és vibráló éjszakai élete, változatos gasztronómiai kínálata és remek kulturális eseményei garantálják, hogy az idelátogatók egyetlen percig se unatkozzanak.
Minden, amit tudni érdemes az amszterdami Schiphol repülőtérről
Az amszterdami Schiphol repülőtér, más néven Amsterdam Airport, vagy Schiphol repülőtér Hollandia egyik legforgalmasabb nemzetközi csomópontjaként szolgáló repülőtér. Az eredetileg 1916-ban katonai bázisként megnyílt amszterdami repülőtér ma már szinte egész Európa légiközlekedésének kapujaként szolgál, és évente közel 50 millió utast fogad. Ha az 50 millió utasban Téged is számlálhattak, minden bizonnyal meg tudod erősíteni, hogy az Amsterdam Airport tényleg Európa egyik legszuperebb reptere.